A fonnyadt fikusz és az önismeret

Én úgy látom, hogy az életben mindennek az önismeret az alapja. Ez egy olyan dolog, ami mindenkinek van; annak is, aki nem foglalkozik vele. Csak nagyon nem mindegy, hogy a magunkról alkotott képünk mennyire reális, egészséges, részletgazdag, tudatos. Az önismeret dönt boldogságról és boldogtalanságról, sikerről és sikertelenségről, célokról és céltalanságról.

Vegyünk például egy igencsak egyszerű létformát: a szobanövényt. Mindenki tudja, akinek volt már saját cserepes virága vagy bármilyen növénye, elég könnyű őket kinyírni. A legjobb szándékunk ellenére is hamar megeshet a tragédia, ha nem úgy történik a gondozás, ahogyan azt a növényünk igényli. Az egyik a sötét helyet szereti, a másik a világosat; az egyiket három naponta kell locsolni, a másikat havonta; az egyik nehezen viseli, ha leütöd a polcról a partvisnyéllel, a másik.... na mondjuk azt szerintem a másik sem fogadja kitörő örömmel. Mindegy is, a lényeg az, hogy még egy szobanövénynek is vannak speciális igényei attól függően, hogy miféle.

Tegyük fel, hogy ajándékba kapsz egy cserepes fikuszt. Nem igazán értesz hozzá, de leteszed a szobád egyik sarkába és elkezded gondozni, locsolgatni. Aztán egy hónap múlva meglepődve látod, hogy a növénykéd kidöglött. Értetlenül állsz a dolog előtt, hiszen te foglalkoztál vele. Mikor egy ismerősöd jön látogatóba, elmeséled neki, hogy jártál, mert ő elég tájékozott szobanövények terén. Miután felmérte a helyzetet, hamar rá is jön, mi volt a gond. Mindent jól csináltál, kivéve egyet: a másik sarokba kellett volna tenni, ahol kevesebb a napfény. Ha ez így működik a kezdetlegesebb élőlényeknél, akkor a bolygónk legbonyolultabb teremtményével mi lehet a helyzet?

Hát az a helyzet, hogy ha nem ismered meg önmagad eléggé, akkor nem fogod megtalálni a helyed a világban és úgy jársz, mint az a szerencsétlen fikusz.  

Farkas Zsolt